ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK GÉPJÁRMŰ

TÁVFELÜGYELETI SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉSHEZ

 

1.

Bevezető rendelkezések

Jelen általános szerződési feltételek (továbbiakban: ÁSZF) szabályozza a FR-Control Hungary Kft. (továbbiakban:

Szolgáltató) által nyújtott gépjármű távfelügyeleti vagyonvédelmi szolgáltatások általános szabályait. Az ÁSZF szabályai szabályozzák valamennyi, a

Szolgáltató és a vele szerződő Megrendelő (a továbbiakban: Ügyfél) között, a Szolgáltató által nyújtott gépjármű távfelügyeleti vagyonvédelmi

szolgáltatások (a továbbiakban: Szolgáltatás) tárgyában létrejött szolgáltatási szerződésen (a továbbiakban: Szerződés) alapuló jogot és kötelezettséget.

Az ÁSZF a Szerződés elválaszthatatlan része. A Felek között a Szolgáltatással kapcsolatos jogviszony szabályait elsősorban a Szerződés rendelkezései

határozzák meg. Minden olyan esetben, amit a Szolgáltató és az Ügyfél (a továbbiakban együtt: Felek) külön a Szerződésben nem szabályoznak, a

mindenkor hatályos ÁSZF rendelkezései az irányadók. Ahol a Szerződés vagy az ÁSZF általános szerződési feltételeket vagy ÁSZF-et említ, ott azon a

Szolgáltató mindenkor hatályos ÁSZF-ének rendelkezéseit kell érteni. Ahol a Szerződés az ÁSZF szabályaihoz képest eltérő rendelkezést tartalmaz, ott a

Szerződés rendelkezései az irányadók. A Szerződésben és az ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az

irányadók. A Szerződés és az ÁSZF rendelkezései együttesen jelentik a Szolgáltatásra vonatkozó jogviszony szerződéses szabályozásának, a Felek ezzel

kapcsolatos megállapodásának a teljességét a Szolgáltató és az Ügyfél között. Az ÁSZF mindenkori hatályos szövege a Szolgáltató székhelyén, valamennyi

ügyfélszolgálati elérhetőségén díjmentesen megtekinthető, annak mindenkori hatályos szövegéről az Ügyfél díjmentesen másolatot kérhet.

A Szolgáltató adatai:

FR-Control HUNGARY Kft.

székhelye: 8313 Balatongyörök Eötvös Károly u. 82

cégjegyzékszám: Zalaegerszegi Törvényszék Cégbírósága 20-09-074699,

adószáma: 22705947-2-20

bankszámla: K§H Bank: 10404955-50526785-76811007

képviseli: Bán Ferenc ügyvezető önálló cégjegyzési, cégképviseleti joggal

A Szolgáltató hibabejelentő központjának (a továbbiakban úgy is, mint: Helpdesk) adatai:

Telefon: +36 20 256 9856

email: info@frcontrol.hu

Rendelkezésre állási idő: folyamatos 0-24 órában

A Szolgáltatást igénybe vevő Ügyfél lehet bármely olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy más

szervezet, aki, vagy amely önállóan szerződéses jogokat szerezhet, szerződéses kötelezettségeket vállalhat és Szerződést köt a Szolgáltatóval. Ügyfél (a

Szerződés eltérő rendelkezése hiányában) kizárólag az alábbiakban meghatározott Gépjármű tulajdonosa vagy a Szerződés megkötésére jogosultsággal

rendelkező üzembentartója lehet. Az Ügyfél a Szolgáltatás igénybe vételével kapcsolatos jogát a Gépjármű érvényes és hatályos gépjármű forgalmi

engedélyével igazolja, melyre az Ügyfél a Szerződés létrejöttét megelőzően az ajánlatadás, ajánlatkérés szakaszában és a Szerződés hatályban léte során

bármikor köteles. A gépjármű forgalmi engedély adatainak hitelességét a Szolgáltató külön nem vizsgálja. A gépjármű forgalmi engedélyben szereplő adatok pontatlanságából, valótlanságából eredő valamennyi következménnyel kapcsolatos felelősségét a Szolgáltató kifejezetten kizárja, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz.

Szerződésen olyan szolgáltatási szerződést kell érteni, melynek keretében Szolgáltató az Ügyfél részére a vonatkozó hatályos jogszabályokban foglalt feltételekkel, az ehhez szükséges hatósági engedélyek és jóváhagyások birtokában, a Szerződésben foglalt Szolgáltatást (Szolgáltatásokat) nyújtja.

Az egyes szolgáltatási típusokat a Szolgáltató mindenkor hatályos Hirdetménye, az egyes szolgáltatási típusok díjfeltételeit a Szolgáltató mindenkor

hatályos Díjjegyzéke tartalmazza.

Azonosítás

Szolgáltató a Szerződésen alapuló Szolgáltatást (Szolgáltatásokat) kizárólag az Ügyfél előzetes azonosítását követően nyújtja, amit az Ügyfél a Szerződés

aláírásával kifejezetten tudomásul vesz. A Szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos, a Szolgáltató diszpécserén (a továbbiakban: Diszpécser) keresztüli

valamennyi nem írásban történő kommunikáció is csak az Ügyfél előzetes azonosítását követően történhet, mely esetekben az azonosítás módja a Szerződés

létrejöttekor az Ügyfél által ebből a célból megadott jelszó (a továbbiakban: Jelszó) Szolgáltatást igénybe vevő személy általi használata. Telefonos

ügyintézés esetén a Szolgáltató az Ügyfél személyes adataira vagy a Szerződés létrejöttekor az Ügyfél által megadott adatokra kérdez rá, továbbá bekéri a

Jelszót. A Jelszó megadásával az azonosítás megtörténtnek tekintendő, amit az Ügyfél kifejezetten tudomásul vesz, függetlenül attól, hogy a Jelszót ki adta

meg.

2.

Az ÁSZF hatálya

Az ÁSZF szabályait a Szerződésben meghatározott szabályok szerint, mindaddig alkalmazni kell, amíg a Szerződés hatályban van. A Szolgáltató szolgáltatási

jogosultságainak megfelelően a Szolgáltatást a Magyarország területén és/vagy Európa földrajzi területén nyújtja. Szolgáltató az általa nyújtott

szolgáltatások teljes köréről, a szolgáltatások igénybe vételének részletes feltételeiről a székhelyén, továbbá valamennyi ügyfélszolgálati elérhetőségén

kifüggesztett mindenkori hatályos Hirdetményében (a továbbiakban: Hirdetmény) tájékoztatja Ügyfeleit, mely tájékoztatás kiterjed arra, hogy az Ügyfelek a Magyarország területén kívül, mikor, mely ország(ok)ban, milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe a Szolgáltatóval megkötött Szerződés alapján.

Szolgáltató a Hirdetmény mindenkori hatályos szövegét internetes honlapján is közzéteszi. A Felek Szerződésben foglalt eltérő megállapodása

hiányában, Szolgáltató a Szolgáltatást a Magyarország területén nyújtja. Olyan esetekben, ahol a Szolgáltatás a Magyarország terültén kívüli szolgáltatás nyújtásra is kiterjed, a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában, a Szolgáltató szolgáltatási

kötelezettsége a Magyarország területén kívüli területen kizárólagosan csak arra terjed ki, hogy a Szerződésben megjelölt

értesítendő személy részére értesítést küldjön a Szerződés szerinti gépjárműre (a továbbiakban: Gépjármű) vonatkozó adatokról.

SIM kártya használatával kapcsolatos figyelemfelhívás: Amennyiben a Szolgáltatás igénybevételét biztosító SIM kártya a Magyarországon kívüli területen távközlési szolgáltatást nyújtó távközlési szolgáltató hálózatára (a továbbiakban: külföldi hálózat)

csatlakozik, a szolgáltatási díjakat ennek a külföldi hálózatnak a használata határozza meg, mely díjakat, költségeket (így különösen a

SIM kártya használatával kapcsolatos forgalmi díjakat) az Ügyfél köteles megfizetni, azok az Ügyfelet terhelik. A külföldi hálózat

használata az Ügyfelet terhelő, jelentős költségnövekedéssel járhat, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz. A külföldi hálózat használatára a Magyarország területén, az országhatárhoz közel eső területeken is sor kerülhet, ami ugyanúgy

maga után vonja az Ügyfél többlet(díj)költségviselési kötelezettségét, mintha a külföldi hálózatra való csatlakozás a Magyarország

határain kívül történt volna meg!

3.

További fogalom-meghatározások

A Szolgáltatás vonatkozásában Gépjármű az a gépjármű, amit a Szerződés a Szolgáltatás tárgyaként megjelöl és amelybe a Szerződés szerinti Rendszer (a

továbbiakban: Rendszer) beépítésre került. A Rendszer az Ügyfél tulajdonában áll. A Rendszert Szolgáltató telepíti a Gépjárműbe. Szolgáltató a Rendszerre

a Szerződésben foglalt feltételek szerint vállal jótállást (a továbbiakban: Jótállás). A Jótállás időtartama a Rendszer Gépjárműbe történő beszerelésének

napjától kezdődik. Az Ügyfél a Szerződés aláírásával kötelezi magát arra, hogy a Gépjárművet évente egy (1) alkalommal, a Szolgáltató által ebből a célból

megjelölt vagy az Ügyfél kérésére a Szolgáltató által az átvizsgálást megelőzően előzetesen jóváhagyott szervizek valamelyikében átvizsgálásnak aláveti. Az

Ügyfél ezen kötelezettségének elmulasztásából adódó bármely műszaki, vagy egyéb üzemzavarért, meghibásodásért a felelősség az Ügyfelet terheli, az

Ügyfél erre vonatkozó kötelezettsége be nem tartásának legkésőbbi időpontjában pedig a Szolgáltató jótállási felelőssége megszűnik, amit az Ügyfél a

Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz. Az átvizsgálás költségét az Ügyfél köteles viselni.

A Rendszer rendeltetésszerű működtetéséért, a Rendszer beszerelésekor vagy annak üzembe helyezésekor a Szolgáltató által az Ügyfél rendelkezésére

bocsájtott tájékoztatások szerint az Ügyfél tartozik felelősséggel, a Rendszer nem rendeltetésszerű működtetéséből eredő valamennyi kárt az Ügyfél köteles

viselni. Az Ügyfelet terhelik a Rendszer meghibásodása bejelentésének elmulasztásából eredő károk is.

4.

GSM adatátvitel, GPS helymeghatározás

A Gépjármú földrajzi elhelyezkedésének (földrajzi megtalálási helyének) meghatározása minden esetben a Rendszer által a Diszpécserhez szolgáltatott

jelzés(ek) (a továbbiakban: Jel) alapján történik. A Rendszer és a Diszpécser közötti kapcsolat létrejöttéhez és fenntartásához minden esetben GPS

helymeghatározás és/vagy GSM adatátvitel szükséges. A GPS helymeghatározást (GPS) és a GSM adatátvitelt nem a Szolgáltató, hanem a

Szolgáltatótól független harmadik személy szolgáltatja. A GPS és/vagy GSM adatátviteli kapcsolat harmadik személy általi

szolgáltatásáért vagy annak hiányáért, az ezzel a szolgáltatással kapcsolatban felmerülő bármely kárért a Szolgáltató felelősségét

kifejezetten kizárja, tekintettel arra, hogy a GPS és/vagy GSM adatátviteli szolgáltatásra, annak szolgáltatójára (szolgáltatóira)

semmilyen természetű ráhatása nincs. A Rendszer a harmadik személy által szolgáltatott GPS és/vagy a GSM kapcsolaton keresztül a Diszpécserhez 24

óránként legalább egy alkalommal tesztjelet (továbbiakban: Tesztjel) küld. A Tesztjel megküldésének sűrűsége a Felek eltérő írásbeli rendelkezése alapján

változtatható, de az ÁSZF-ben foglalt minimális egyszeres Tesztjelnél kevesebb nem lehet.

A Rendszer működése a GPS és/vagy GSM adatátviteli kapcsolat működésének korlátozottsága vagy kizártsága miatt kizárt lehet. A GPS

és/vagy GSM adatátviteli kapcsolat különösen az alábbi tényezők miatt lehet egyes földrajzi (ideértve az urbanizált területeket és a

településsel fedett területeket is) területeken kizárt vagy korlátozottan, esetleg megszakításokkal elérhető:

- domborzati viszonyok miatt leárnyékolt területek (különösen völgyek),

- nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek, természetvédelmi területek, egyéb olyan a környezetvédelem szempontjából hangsúlyos területek, ahol a

GPS és/vagy GSM adatátviteli, jogszabályi és/vagy hatósági tiltás/korlátozás miatt nem működik vagy csak korlátozottan (esetleg

megszakításokkal) elérhető,

- településeken, olyan területeken, ahol szűk utcák, természetes vagy mesterségesen kialakított útvonalak, természetes terepelemek találhatók,

- pincékben, parkolóházakban (különösen a föld alatt, raktárakban, egyéb föld alatti építményekben,

- az anyagszerkezet miatt leárnyékolt építményekben,

- egyes szállítási útvonalakon,

- GSM hálózat által le nem fedett egyéb területen,

- GPS szolgáltatással le nem fedett egyéb területen.

A GPS és/vagy GSM adatátviteli kapcsolat működésének korlátozottságát vagy kizártságát okozhatják egyes időjárási körülmények,

légköri viszonyok (így különösen viharok, elektromágneses tevékenység, villámlás stb.).

A GPS és/vagy GSM adatátviteli kapcsolat működésének korlátozottsága vagy kizártsága azt eredményezi, hogy a Rendszer nem képes a

GPS pozíció meghatározására és/vagy a GSM hálózaton keresztüli Tesztjel és/vagy Jeladás Szolgáltatás nem működik, a Szolgáltatás a Szolgáltató

tevékenységére vissza nem vezethető elháríthatatlan külső ok miatt teljesülni nem tud. A Szolgáltató ezért kifejezetten kizárja a felelősségét

minden, a Gépjármű GSM-szolgáltató által le nem fedett területen és/vagy a GPS pozíció megadására alkalmatlan területen való

használatával kapcsolatban, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz.

A GPS és/vagy GSM adatátviteli kapcsolat működésének korlátozottsága vagy kizártsága azt is eredményezheti, hogy a Rendszer

pontatlan vagy valótlan adatokat szolgáltat a Diszpécserhez, ezért az ilyen adatokkal kapcsolatban, valamint adatokkal kapcsolatban

felmerült esetleges károk vonatkozásában a Szolgáltató felelősségét kifejezetten kizárja, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával

kifejezetten tudomásul vesz.

 

A GPS és a GSM lefedettségi, működési adatok az ezeket a szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók üzleti titkot képező adatai, mellyel kapcsolatban tájékoztatás

is ezektől a szolgáltatóktól kapható. Az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy ezekről az adatokról közvetlenül a PPS/GSM

szolgáltatóktól kaphat tájékoztatást ezen szolgáltatók feltételei és előírásai alapján, melyekre a Szolgáltatónak ráhatása nincs. Az Ügyfél a lefedettségre

és a GSM/GPS szolgáltatások használhatóságára irányadó mindenkori feltételeket, adott használhatósági helyzetet köteles tudomásul

venni, ami az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz.

5.

A Rendszer működése

A Rendszer az alábbi Rendszereszközökből (a továbbiakban: Rendszereszközök) áll:

Központi egységből; GSM kommunikációs egységből -- GSM távközlési elemből (GSM antenna); GPS vevőegységből -- GPS távközlési elemből (GPS antenna); SIM kártyából; elektronikus kábelrendszerből (melynek részei az egyes érzékelők, kapcsolószerkezetek); azonosításra alkalmas eszközből (így különösen: kulcs, azonosító); választható kiegészítő egységekből (így különösen kezelőfelületi billentyűzet).

Jelzési esetkörök:

A Rendszer jelzései, a Rendszer által továbbításra kerülő Jel(ek) minden esetben a Szerződés rendelkezései szerint kerül(nek) a Diszpécserhez továbbításra.

Az ÁSZF szerinti egyes Jelzési esetkörök az Ügyfél megrendelése alapján, a Szerződés rendelkezései szerint kerülnek aktiválásra. Az Ügyfél igényeinek

megfelelően Gépjárművenként, a Szerződés előírásai szerint egy vagy több, esetlegesen valamennyi Jelzési esetkör aktiválásra kerülhet az egyes

Gépjárművek vonatkozásában.

Tesztjel adása:

Tesztjelet a Rendszer általános működése keretében küld, akkor is, ha a Gépjárművet rosszindulatú idegen behatás, riasztásra alapot jelentő körülmény nem éri. A Tesztjel a Rendszer működőképességének ellenőrzésére szolgál.

Jel adása:

Jel adására a Rendszer által használható jelzések keretében az Ügyfél megrendelése és igényei alapján, a Szerződés rendelkezései szerint, az alábbi

esetekben kerülhet sor:

Indításgátlási Funkció (Immobilizer):

Az Indításgátlási Funkció a Gépjármű elindításának megakadályozására szolgál. Indításgátlásra alkalmas berendezés a Gépjármű gyárilag beépített

indításgátló berendezése vagy a Szolgáltató által beépített indításgátló berendezés lehet. A Szolgáltatás Indításgátlási Funkciója a Diszpécseren keresztül,

kizárólagosan az Ügyfél erre vonatkozó célzott utasítása alapján aktiválható abban az esetben, ha az Ügyfél utasítás Szolgáltató általi átvételét megelőző öt

(5) percnél nem régebbi adatok alapján a Gépjármű álló helyzetben van. Az Indításgátlási Funkció aktiválása az Ügyfél kizárólagos felelősségére és

kockázatára történik.

Nyitási/Zárási Funkció

A Diszpécserhez a Gépjármű rendeltetésszerű használata szerint nyitható felületi (karosszéria) elemeiről (ajtók, csomagtartó fedél, motorháztető stb.) küld

Jelet, a Gépjármű ilyen elemeinek nyitásáról és zárásáról, kizárólag abban az esetben, ha a Nyitási/Zárási Funkció a Rendszerbe bekötésre került. Nem

rendeltetésszerű nyitás/zárás esetén a Nyitási/Zárási Funkció jelzése alapján, a Rendszer Jelet küld a Diszpécserhez, mely esetben a Szolgáltató a Szerződés szerint jár el.

Sziréna/Szabotázs Funkció

A szirénának vagy az egyes Rendszereszközök bármelyikének szabotázsa, a Rendszer Rendszereszközeinek dobozolása vagy meghatározott vezetékeinek

elvágása, sérülése esetén a Rendszer Jelet küld a Diszpécserhez, mely esetben a Szolgáltató a Szerződés szerint jár el.

Pánik Funkció

A Pánik Funkció működésének speciális feltétele, hogy a Gépjárműbe a funkció aktiválásához szükséges pánik gomb (a továbbiakban: pánik gomb) kerüljön beszerelésre. A pánik gomb aktiválása esetén a Rendszer Jelet küld a Diszpécserhez, mely esetben a Szolgáltató a Szerződés szerint jár el.

Központi Zár Nyitás/Zárási Funkció

Központi zár nyitás/zárása esetén, vagy a Gépjármű távirányítóval, vagy a Gépjárművet vezető személy azonosítására alkalmas eszközzel megvalósuló

riasztórendszer élesítés vagy kikapcsolása esetén, amennyiben ezen magatartások nem rendeltetésszerűen történnek, a Rendszer Jelet küld a Diszpécserhez, mely esetben a Szolgáltató a Szerződés szerint jár el.

Gyújtás Indítása/Leállítás Funkció

A gyújtás Gépjármű gyújtáskulcs általi aktiválásakor, a Rendszer a motor indításáról/leállításáról küld Jelet. Nem rendeltetésszerű működtetés esetén, a

Rendszer Jelet küld a Diszpécserhez, mely esetben a Szolgáltató a Szerződés szerint jár el.

Érzékelési Egység Jelzés Funkció

A Rendszer, a Rendszer kialakításának függvényében, az Ügyfél egyedi igényei alapján, alkalmas egyes funkcionális Érzékelési Egységek jeleinek fogadására

és továbbítására. Az Érzékelési Egységek általi érzékelési részfunkciók különösen: az üzemanyagszint-érzékelés,

az emelés-érzékelés. Amennyiben a Rendszer nem rendeltetésszerű használatot észlel, a Rendszer Jelet küld a Diszpécserhez, mely esetben a

Szolgáltató a Szerződés szerint jár el.

6.

Diszpécser; Riasztás; Eljárás Riasztás Esetén

A Szolgáltató Diszpécsere fogadja, rögzíti és dolgozza fel a Rendszer által küldött Tesztjeleket, Jeleket (kódolt adattartalmakat). A Diszpécser szükség

esetén a Jel(ek) alapján intézkedést tesz, harmadik személy intézkedését kezdeményezi.

Riasztásnak minősül minden olyan, a Rendszer által küldött és a Diszpécserhez érkezett Jel, ami a Gépjármű rendeltetésellenes használatával kapcsolatos.

Az Ügyfél igényei szerint, külön megállapodás alapján, Riasztás közvetlenül harmadik személyhez is történhet a megfelelő technikai feltételek fennállása

esetén.

Amennyiben az Ügyfél külön kéri, az Ügyfél ez irányú kérésére is sor kerülhet a Közvetlen Kivonuló Egység kivonulására.

Közvetlen Kivonuló Egység

A Közvetlen Kivonuló Egység alkalmazása esetén, a Szolgáltató a személy – és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló

2005. évi CXXXIII. törvény szerinti feltételekkel rendelkező személy- és vagyonőrt riaszt és küld a Gépjármű Diszpécser által érzékelt előfordulási helyére

(Helyszín). A Közvetlen Kivonuló Egység használatának célja a gyors kárelhárítás, valamint a bekövetkezett károk mérséklése. A Közvetlen Kivonuló Egység

az alábbiakra köteles:

Kivonulás

A Közvetlen Kivonuló Egység a Szerződésben meghatározottak szerint a Helyszínre kivonul. A Közvetlen Kivonuló Egység nem hatóság, ezért a

rendőrséget (fegyveres testületet, rendvédelmi, rendészeti szervet) megillető jogosultságok a Közvetlen Kivonuló Egységet nem illetik meg. A Közvetlen

Kivonuló Egység intézkedései ezért nem léphetik túl a minden állampolgárt megillető jogvédelem hatályos jogszabályok által biztosított lehetőségeit, amit azÜgyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz. A Közvetlen Kivonuló Egység a Helyszínen megvizsgálja a Gépjárművet, az észlelt állapotról a

Diszpécseren keresztül az Ügyfelet értesíti, amennyiben az észlelt állapothoz képest bűncselekményre utaló nyomot észlel a rendőrhatóságot haladéktalanul

értesíti. A Közvetlen Kivonuló Egység (amennyiben az a Helyszínen észlelt állapot alapján szükséges) a károk megelőzés vagy elhárítása érdekében minden

tőle elvárható szükséges intézkedést megtesz. Amennyiben a Gépjármű nem található a helyszínen, a Közvetlen Kivonuló Egység erről az Ügyfelet a

Diszpécseren keresztül értesíti. Amennyiben a Gépjármű nem található a Helyszínen, de fellelhetőségének adati rendelkezésre állnak, a Közvetlen Kivonuló

Egység erre az újabb Helyszínre vonul ki, az új Helyszín meghatározását követően a tőle elvárható legrövidebb időn belül. A Közvetlen Kivonuló Egység az új Helyszínen a Helyszínen alkalmazandó intézkedéseket végzi.

Az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató a Közvetlen Kivonuló Egység működését kizárólag a Magyarország területén biztosítja.

Rendőrhatósági eljárás

Rendőrhatósági eljárásra kerül(het) sor, ha az Ügyfél igényei alapján, a Szerződésben meghatározottak szerint, Riasztás esetén a Diszpécser a

Rendőrhatóságot (rendőrhatóságon kell érteni a rendőrségen kívül más, hatósági intézkedésre jogosult rendvédelmi, rendészeti közhatalmi szervet,

szervezetet, hatóságot is) riasztja. Ilyen esetekben a Rendőrhatóság saját belátása és megítélése szerint, saját hatáskörében intézkedik vagy tagadja meg az intézkedést. Tekintettel arra, hogy a Rendőrhatóság a rá vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi előírások szerint jár el, amire a

Szolgáltatónak semmilyen természetű ráhatása nincs, a Rendőrhatóság eljárásáért, annak esetleges megtagadásáért, elmaradásáért a

Szolgáltató semmilyen természetű felelősséget nem vállal, felelősségét kizárja. A Rendőrhatóság Szolgáltató általi Riasztása nem pótolja

az Ügyfél feljelentését. A feljelentéssel kapcsolatban az Ügyfél a mindenkor hatályos jogszabályok szerint jár(hat) el.

Rendőrhatósági eljárásra kerül(het) sor akkor is, ha a Közvetlen Kivonuló Egység a Helyszínen bűncselekményre utaló körülményeket észlel, mely

körülményekről a Közvetlen Kivonuló Egység haladéktalanul tájékoztatja a Rendőrhatóságot. Tekintettel arra, hogy a Rendőrhatóság ilyen esetekben is a rá vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi előírások szerint jár el, amire a Szolgáltatónak semmilyen természetű ráhatása nincs, a Rendőrhatóság eljárásáért, annak esetleges megtagadásáért, elmaradásáért a Szolgáltató semmilyen természetű felelősséget nem vállal, felelősségét kizárja. A Rendőrhatóság Szolgáltató általi Riasztása ilyen esetekben sem pótolja az Ügyfél feljelentését. A feljelentéssel kapcsolatban az Ügyfél a mindenkor hatályos jogszabályok szerint jár(hat) el.

A Szolgáltató külön felhívja az Ügyfél figyelmét, hogy a Szolgáltató eljárása egyetlen esetben sem pótolja az Ügyfél által gyakorlandó

jogok érvényesítését, az Ügyfél által teljesítendő kötelezettségek teljesítését (így különösen: biztosítói kárbejelentés, jogok és

kötelezettségek keletkezéséhez szükséges egyéb nyilatkozatok megtétele).

Alap Nélküli Kivonulás

Alap Nélküli Kivonulás a Közvetlen Kivonuló Egység vagy a Rendőrhatóság minden olyan kivonulása, ahol a Helyszínen fellehető Gépjárművel kapcsolatban

bűncselekmény elkövetésére utaló körülmények a Gépjármű megszemlélésekor nem lelhetők fel. Alap Nélküli Kivonulásnak minősül a Gépjármű

riasztórendszerének hibás működéséből eredő kivonulás is, ha a riasztórendszert nem a Szolgáltató építette be a Gépjárműbe. Amennyiben a kivonulásra

alapot adó riasztórendszert a Szolgáltató építette be a Gépjárműbe, a riasztó működésén alapuló kivonulás Alap Nélküli Kivonulásnak minősül abban az

esetben, ha a riasztóra vonatkozó jótállási idő már lejárt és a kivonulás egyebekben Alap Nélküli Kivonulásnak minősül.

7.

A Szolgáltatás biztosításának általános feltételei

A Szolgáltatást a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában a Szolgáltató kizárólag a Magyarország területén nyújtja. A Rendszer rendeltetésszerű

működtetéséért az Ügyfél a Rendszer beszerelésekor a Szolgáltatótól kapott tájékoztatás és oktatás szerint felel. A Rendszer nem vagy nem rendeltetésszerű

működtetéséből eredő, valamint meghibásodásának Szolgáltató részére történő bejelentésének elmulasztásából eredő károkat az Ügyfél köteles viselni,

azokért felelősségét a Szolgáltató kizárja. A Szolgáltatás a Szerződés szabályai szerint, az alábbi feltételekkel vehető igénybe:

􀂄 A Gépjárműbe a Rendszer a Szolgáltató általi beszerelés által beszerelésre és üzembe helyezésre került. A Rendszer az Ügyfél tulajdonát képezi,

az a beszereléssel, a telepítéssel kapcsolatos díj(ak) megfizetésével kerül az Ügyfél tulajdonába. A Rendszer tartalmazza a működéséhez

szükséges Rendszereszközöket. A Rendszer beszerelésére a Szerződés Szolgáltató általi aláírását követően kerül sor. A Rendszerrel kapcsolatban,

annak Szolgáltató általi beszerelése estén, a Szolgáltató a beszerelés időpontját követő kettő (2) év időtartamra vállal jótállást. A Rendszer a

Szolgáltató általi beprogramozást követően válik alkalmassá a Diszpécserhez történő csatlakozásra.

􀂄 A GSM kommunikációs egység -- GSM távközlési elem (GSM antenna) működéséhez szükséges a Szolgáltató tulajdonát képező SIM kártya, amit a

Szolgáltató biztosít az Ügyfél részére. A GSM kommunikáció díja a Szolgáltatás díjának részét képezi a Szolgáltató Díjjegyzéke alapján, amit a

Szolgáltató közvetlenül számláz az Ügyfél felé. A Szolgáltatás díja kizárólag a Magyar Köztársaság területén a Magyar Köztársaságban működő

távközlési szolgáltató hálózatára történő csatlakozási díjakat tartalmazza. A Magyarország területén kívül működő (külföldi) távközlési szolgáltató hálózatára történő csatlakozási díjakat a Szolgáltatás díja nem tartalmazza, azokat az Ügyfél külön

köteles megfizetni a távközlési szolgáltató részére.

􀂄 Ügyfél a Gépjárműbe beszerelt, de a Rendszerrel nem kompatibilis riasztórendszert saját költségére köteles a Gépjárműből eltávolíttatni.

Az Ügyfél külön kérésére és megrendelésére, Szolgáltató a Gépjárműbe a Rendszerrel kompatibilis riasztót szerel, illetve annak beszerelését külön

szerződés alapján biztosítja. Szolgáltató a felelősségét kizárja a Rendszerrel nem kompatibilis, vagy nem a Szolgáltató által

beszerelt riasztórendszer működéséből eredő vagy annak működésére, Gépjárműben történő létére visszavezethető károkért.

Szolgáltató a felelősségét kizárja minden olyan esetben, amikor az Ügyfél a Rendszerrel nem kompatibilis riasztórendszert a

Gépjárműből nem távolítja el vagy az Ügyfél Szolgáltató tudomása nélkül épít(tet) be a Gépjárműbe bármilyen riasztórendszert.

􀂄 Egyidejűleg a folyamatos kommunikációra alkalmas GSM és GPS lefedettség áll fenn.

􀂄 A GSM és GPS eszközök elektromos ellátása a rájuk vonatkozó műszaki előírások szerint a kommunikáció fenntartására alkalmas.

􀂄 A GSM és GPS eszközök aktuális műszaki állapota a rájuk vonatkozó műszaki előírások szerint a kommunikáció fenntartására alkalmas.

􀂄 A Szolgáltatás díjának (díjainak) megfizetése a Szerződés rendelkezései szerint.

8.

A Szerződés létrejöttével kapcsolatos általános szabályok

Az Ügyfél a Szolgáltatást a Szolgáltató és az Ügyfél között érvényesen létrejött és hatályos Szerződés alapján veheti igénybe. A Szerződés érvényességének

feltétele, hogy azt a szerződő felek írásba foglalják és azt valamennyi szerződő fél a rá vonatkozó jogszabályi előírások szerint szabályszerűen aláírja. A

Szerződés megkötését ajánlatadás – ajánlatkérés előzi meg, amire az ÁSZF-ben foglalt feltételekkel a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseit kell

alkalmazni. A Szerződés megkötésére irányuló ajánlatot a Szolgáltató és az Ügyfél is tehet a másik félhez intézett nyilatkozata útján. Az Ügyfél a

Szolgáltatótól a Szerződés megkötésére irányuló ajánlatot kérhet szóban (személyesen vagy telefonon) a Szolgáltató ügyfélszolgálatain, partnereinél, írásban (levélben, telefaxon, elektronikus levélben vagy más írásbeli kommunikációra alkalmas módon /pl. internetes kommunikáció egyéb formái/) a Szolgáltató ügyfélszolgálatain, partnereinél vagy a Szolgáltató elérhetőségi címeire küldött küldemény formájában. A Szerződéskötés alapját képező ajánlathoz minden esetben a Szolgáltató által rendszeresített formanyomtatvány szerint írásbeli „Ajánlat Szolgáltatási Szerződés Megkötésére” elnevezésű nyomtatvány kitöltése szükséges. Az Ügyfél általi adatszolgáltatás önkéntes. Az „Ajánlat Szolgáltatási Szerződés Megkötésére” elnevezésű nyomtatvány tartalmazza az Ügyfél nevét, anyja nevét, lakcímét, születési helyét, idejét, kapcsolattartásra alkalmas telefonszámát, értesítési címét, a Gépjármű alvázszámát, rendszámát, a Gépjárműbe már beszerelt vagyonvédelmi egység(ek) megnevezését, ezek telepítőjének adatait, elérhetőségét, továbbá az Ügyfél nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a Szolgáltatás igénybevételére saját nevében, harmadik személy hozzájárulásának szükségessége nélkül jogosult. Az Ügyfél által kitöltött „Ajánlat Szolgáltatási Szerződés Megkötésére” elnevezésű nyomtatvány Szolgáltató általi átvételét követően, a Szolgáltató telefonon vagy egyéb az Ügyfél által ebből a célból megadott gyors elérésre alkalmas úton megkeresi az Ügyfelet a Gépjármű helyszíni megszemlélése és a Rendszer beépítésére való alkalmassága megvizsgálása céljából. A Szolgáltató tájékoztatja az Ügyfelet a Rendszer beszerelésének módjáról, feltételeiről, díjáról. Amennyiben az Ügyfél az „Ajánlat Szolgáltatási Szerződés Megkötésére” elnevezésű nyomtatványt Szolgáltatónak megküldi, Szolgáltató az Ügyfél ajánlatkérésre legkésőbb az „Ajánlat Szolgáltatási Szerződés Megkötésére” elnevezésű nyomtatvány Szolgáltató általi átvételét követő harminc (30) napon belül köteles válaszolni. Amennyiben harminc (30) napon belül a Szolgáltató nem válaszol, az Ügyfél ajánlati kötöttsége megszűnik. A Szolgáltató által az Ügyfélnek küldött ajánlat alapján a Szolgáltató ajánlati kötöttsége az ajánlat Ügyfél általi átvételét követő harminc (30) napig tart.

Szolgáltatót szerződéskötési kötelezettség nem terheli. A Szolgáltató kifejezetten fenntartja valamennyi Ügyfélajánlat indokolás nélküli

elutasításának jogát! Az elutasításra különösen abban az esetben kerülhet sor, ha a Gépjármű tulajdonosi, üzembentartói viszonyai nem tisztázottak,

és/vagy nem a tulajdonos vagy az üzemben tartásra jogosult személy kíván Szerződést kötni, és/vagy a Gépjárműbe a Rendszer nem szerelhető be, és/vagy a GSM/GPS lefedettség nem megfelelő vagy nem biztosítható.

Ajánlatelfogadás esetén a Szerződés a Szolgáltató által ebből a célból rendszeresített „Szolgáltatási Szerződés Távfelügyeleti Vagyonvédelmi Szolgáltatás

Nyújtására” elnevezésű nyomtatvány szerint kerül megkötésre. A szerződéskötésre a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályai az irányadók. A Szerződés az

Ügyfél igényei szerint határozott vagy határozatlan időtartamú lehet. A Szerződésből egy példány illeti meg a Szolgáltatót egy példány pedig az Ügyfelet.

Amennyiben a Szerződés nyomtatvány önátírós nyomtatvánnyal készül, úgy a felek által aláírt első példány a Szolgáltatónál marad, az önátírós másolati

példány pedig az Ügyfél nyomtatványa lesz, ami a Szerződéskötés igazolására mindenben alkalmas okiratnak minősül.

A Szerződés mellékletei (A mellékletek egyes példányaira a Szerződésre vonatkozó szabályokat értelemszerűen alkalmazni kell. A Szerződés mellékletei a Szerződés részét képezik!): 1. Jegyzőkönyv a Rendszer telepítéséről, mely melléklet rögzíti a Rendszer Gépjárműbe való beszerelésének adatait (időpont, helyszín), a Telepítő adatait, a Rendszer típusadatait, az Ügyfél Rendszerhasználattal, a Szolgáltatás tartalmával kapcsolatos oktatásának megtörténtét, amit az Ügyfél e jegyzőkönyv aláírásával igazol. 2. Nyilatkozat Jelszóról, mely nyilatkozat tartalmazza az Ügyfél legalább hat (6) karakteres jelszavát (Jelszó), ami az Ügyfél Szolgáltató általi azonosításához szükséges. A Jelszót tartalmazó nyilatkozatot az Ügyfél csak saját maga által kezelve lezárt borítéka teszi, a nyilatkozatot pedig a Szolgáltató képviselőjének átadja. A Szolgáltató ezt követően a Jelszót kizárólag az Ügyfél azonosítására használhatja, ebből a célból ismerheti meg. A Jelszó kizárólag a Szolgáltatás Szolgáltató általi teljesítése érdekében, a Szolgáltatóval munkaviszonyban álló személyek által ismerhető meg. 3. Az ÁSZF.

9.

A Szolgáltatás aktiválása

A Szolgáltatás aktiválására abban az esetben kerülhet sor, ha az alábbiakban foglalt valamennyi feltétel teljesül:

a Rendszer a Szolgáltató előírásainak megfelelően a Gépjárműbe beszerelésre került,

a Rendszer a rá irányadó műszaki paraméterek szerint működőképes, továbbá

az Ügyfél a Szerződést és annak valamennyi mellékletét aláírja, mely okiratok a Szolgáltatóhoz be is érkeznek.

A Szolgáltatás aktiválásának időpontja (a továbbiakban: aktiválási időpont) a fenti feltételek közül valamennyi feltétel bekövetkezése esetén az időrendi

sorrendben utoljára megvalósuló feltétel bekövetkezésének napjától számított harmadik (3.) munkanap 24.00 órája. Szolgáltató a Szolgáltatást az aktiválási

időponttól kezdődően végzi. Az aktiválási időpontot megelőzően a Szolgáltató a Szolgáltatással kapcsolatban semmilyen természetű

felelősséget nem vállal, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz.

10.

A Szolgáltatás tartalmi elemei

A Szolgáltatás áll Rendelkezésre állásból, valamint az Ügyfél által a Szerződésben meghatározott Szolgáltatáscsoport(ok)ból.

Rendelkezésre állás

A Szolgáltató az aktiválási időponttól kezdődően rendelkezésre áll, ezért a Szolgáltatás díja akkor is megfizetendő, ha a Rendelkezésre álláson kívül az Ügyfél egyéb szolgáltatási igénnyel nem lép fel a Szolgáltatóval szemben. A Szolgáltató valamennyi felügyeleti Szolgáltatása automatikusan tartalmazza a

Rendelkezésre állást. A Rendelkezésre állás a Diszpécser napi 24 órás non-stop üzemelésével, továbbá a Közvetlen Kivonuló Egység készenlétben tartásával

teljesül.

Szolgáltatás csoportok

Az Ügyfél a Szerződésben választhat az egyes Szolgáltatáscsoportok közül. Az adott Szolgáltatáscsoport a Szerződésben kerül meghatározásra. Az Ügyfél

által választható Szolgáltatáscsoportokat a Szolgáltató mindenkor hatályos Díjjegyzéke határozza meg. Az Ügyfél által kiválasztott szolgáltatáscsomag a

Szerződésben kerül egyedileg meghatározásra.

A Rendszer érzékeli a Gépjárműbe beszerelésre került érzékelők jeleit, információt. A Rendszerhez tartozó kommunikációs elem SIM kártya használatával a

GSM/GPRS hálózatra juttatja az így nyert adatokat, mely hálózaton keresztül az adatok a Diszpécserhez jutnak. A Szolgáltatás működése értelemszerűen

együtt jár a GSM/GPRS hálózat használatával, mely hálózathasználat költségei az Ügyfelet terhelő költségek, azonban a Szolgáltató a Szolgáltatás díjaiba

ezeket a költségeket beépítette (a külföldi hálózatra való SIM kártya csatlakozás által előidézett forgalom díjainak kivételével). A külföldi hálózatra való

SIM kártya csatlakozás által előidézett forgalom díjait az Ügyfél külön, a Szolgáltatás díjain felül köteles a jogosult

szolgáltatónak megfizetni, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz.

Szolgáltatási fogalmak:

Jelfogadás

A Rendszer által leadott Jeleket (Tesztjelet is) a Diszpécser fogadja. Valamennyi a Diszpécser által fogadott Jel (Tesztjel is) a Szolgáltató által időrendi

sorrendben rögzítésre kerül, mely adatokat a Szolgáltató az azok beérkezésének napját követ egy (1) év időtartamig őriz meg. Amennyiben a mindenkor

hatályos jogszabályok ennél hosszabb megőrzési időt nem írnak elő, a Szolgáltató az adatokat az egy (1) éves idő leteltét követően jogosult megsemmisíteni, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz. A fogadott Jelek alapján a Szolgáltató az alábbi tevékenységeket végzi.

Naplózás

A Szolgáltató valamennyi beérkező Jelet (Tesztjelet) is a Diszpécserhez történő beérkezés időrendi sorrendjében naplóz. A Felek Szerződésben foglalt ettől

eltérő megállapodása hiányában, a Tesztjel adásának sűrűsége huszonnégy (24) óránként egy Tesztjel. Amennyiben a Tesztjel a meghatározott

adássűrűségben nem érkezik be a Szolgáltatóhoz, a Szolgáltató a Tesztjel megérkezése elmaradásának időpontját követő hetvenkettő (72) órán belül SMS-ben értesíti az Ügyfelet a Tesztjel beérkezésének hiányáról (a Tesztjel beérkezésének hiányát eredményezheti, a lehetséges műszaki meghibásodáson

túlmenően, ha a Gépjármű olyan Helyszínen tartózkodik, ahol nincs GSM lefedettség /ilyen lehet különösen mélygarázs, magas épület által leárnyékolt

útszakasz, nem lakott terület stb…/). Mivel a Gépjármű mindennapi rendeltetésszerű használata során rendszeresen előfordulhat, hogy a

Gépjármű olyan Helyszínen tartózkodik, ahol a Tesztjel adása akadályozott, a Tesztjel beérkezésének hiánya egy kommunikáció-hiány

nem Riasztás, melyre tekintettel a Szolgáltató (amennyiben Riasztás egyebekben külön nem történik) nem az Eljárás Riasztás Esetén

szabályai szerint jár el, hanem a Tesztjel hiányát technikai kérdésnek tekinti, mellyel kapcsolatban a Tesztjel hiányáról szóló tájékoztató

SMS-ről való külön Ügyfél visszajelzés hiányában a Szolgáltató úgy tekinti, hogy a Tesztjel hiányára történő felhívást az Ügyfél tudomásul

vette.

Jelzés Riasztásról

Amennyiben a Diszpécserhez Riasztásnak minősülő Jel érkezik, a Szolgáltató haladéktalanul értesíti az Ügyfelet a Riasztásról. A Jelzés Riasztásról sikeres

akkor, ha az Ügyfél a Jelzést Riasztásról a Szerződésben meghatározott kapcsolattartási adatok szerinti elérhetőségeken fogadja, azt megerősíti. Ilyen

esetekben (az Ügyfél saját felelősségére tett eltérő utasításának hiányában) a Közvetlen Kivonuló Egység kivonul a Helyszínre. Az Ügyfél ilyen irányú

utasítása esetén az Ügyfél kockázatára és költségére a Szolgáltató értesíti a Rendőrhatóságot. A Jelzés Riasztásról nem sikeres akkor, ha a Szolgáltató az

Ügyfelet nem éri el a Szerződésben meghatározott kapcsolattartási adatok szerinti elérhetőségeken. Ilyen esetekben a Közvetlen Kivonuló Egység kivonul a

Helyszínre. Amennyiben a Jelzés Riasztásról nem sikeres, a Szolgáltató erről SMS-ben értesíti az Ügyfelet. Riasztás esetén (valamennyi esetkörben)

kizárólag a Rendőrhatóság értesíthető akkor, ha a Rendszer adatai szerint a Gépjármű mozgásban van, mely esetekben a Közvetlen

Kivonuló Egység kivonulására értelemszerűen nem kerül sor és a Szolgáltató a Riasztásról a Rendőrhatóságot értesíti. A Rendőrhatóság

eljárásának díjai (valamennyi esetben, tehát nem csak mozgásban lévő Gépjármű esetén), annak igazolt költségei minden esetben az

Ügyfelet terhelik, azok a Szolgáltatási díjnak nem részei. Amennyiben ezeket a Rendőrhatóság eljárásával kapcsolatos díjakat (igazolt

egyéb költségeket) a Rendőrhatóság a Szolgáltatóval szemben érvényesíti, a Szolgáltató jogosult azokat az Ügyfélre a Szolgáltatás díjain

felül áthárítani, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz. Az Ügyfél a Szerződésben arra az esetre, ha a Jelzés

Riasztásról nem sikeres, kérheti, hogy a Közvetlen Kivonuló Egység indítására ne kerüljön sor és/vagy a Rendőrhatóság értesítésére ne

kerüljön sor, mely esetekben a Szolgáltató a Szerződés alapján jár el és Közvetlen Kivonuló Egységet nem indít, a Rendőrhatóságot pedig

nem értesíti, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz.

Amennyiben az Ügyfél az által a Szerződésben meghatározott kapcsolattartási adatok szerinti elérhetőségeken nem elérhető vagy magát Jelszóval igazolni

nem tudja, úgy az Ügyfél eltérő előzetes rendelkezése hiányában a Szolgáltató olyan módon jár el, hogy a Jelzés Riasztásról nem sikeres, amit az Ügyfél a

Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz.

Ügyfélbejelentés

Amennyiben Riasztás alapjául szolgáló jel a Diszpécserhez nem érkezett és az Ügyfél tesz bejelentést a Szolgáltatóhoz arról, hogy a Gépjármű az Ügyfél által megjelölt helyen nem található. Ilyen esetekben Szolgáltató meghatározza a Helyszínt. Az Ügyfél utasítására a Szolgáltató a Helyszínre indítja a Közvetlen Kivonuló Egységet és/vagy az Ügyfél külön utasítására értesíti a Rendőrhatóságot.

Helpdesk

Helpdesk szolgáltatást Szolgáltató a Rendszerrel kapcsolatos hibabejelentések esetén nyújt. A hiba bejelentése az Ügyfél által a Szolgáltató mindenkori

Hirdetményében közzétett Helpdesk telefonszámra történik. A Jótállás alatt, garanciális hiba esetében a szolgáltatást a Szolgáltató díjmentesen elvégzi.

Egyéb esetekben a Szolgáltató a Helpdesk szolgáltatást az ilyen szolgáltatásokra a Díjjegyzékben meghatározott külön díjak felszámítása mellett végzi el. A

Helpdesk szolgáltatás keretében a Szolgáltató a felmerült hibát elhárítja, vagy harmadik személy bevonásával elháríttatja, minden esetben a költségek

Ügyféllel történő előzetes egyeztetését és az Ügyfél ez irányú jóváhagyását követően. A Rendszer meghibásodása esetén Szolgáltatót kizárólag

abban az esetben terheli felelősség ha az ÁSZF-ben foglalt szabályokat megsérti és csak akkor, ha az Ügyfél által Szerződésszerűen

megtett hibabejelentéstől kezdődően az ÁSZF-ben meghatározott hibaelhárítási határidők a Szolgáltatónak felróható okból a Szolgáltató

intézkedése nélkül telnek el, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz. A Szolgáltató kizárja kártérítési

felelősségét minden olyan esetben, ahol a hibajavítást az ÁSZF-ben meghatározott határidőkben megkezdi.

Elsőfajú hiba esetén (az Elsőfajú hiba olyan hiba, ami a Rendszer működését kizárja vagy nagy részben akadályozza) a Szolgáltató a hibabejelentést követő 24 óra időtartamon belül a javítást megkezdi.

Másodfajú hiba esetén (olyan hiba, ami nem minősül elsőfajú hibának) a Szolgáltató a hibabejelentést követő 48 óra időtartamon belül a javítást megkezdi.

A Jótállás időtartamán belül a Szolgáltató Jótállási felelőssége körébe tartozó esetekben a javítás díjmentes. Egyéb esetekben a javítás

díjai az Ügyfelet a Szolgáltatás díján felül terhelik, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz. Javításra az Ügyfél

külön ezirányú megrendelése alapján, a Szolgáltató mindenkor hatályos Díjjegyzék szerinti díjfeltételeiben meghatározott feltételekkel kerülhet sor.

 

Választható további külön speciális szolgáltatások

Hibaassistance

A Gépjármű olyan meghibásodásainak esetén vehető igénybe, amik a Rendszer működésével állnak összefüggésben. Amennyiben az Ügyfél a Gépjármű

működésével kapcsolatban a Rendszer működésével összefüggő hibaeseményt jelent be a Diszpécserhez és erre irányuló utasítást ad, a Szolgáltató

szakszemélyzetet küld ki a Helyszínre. Helyszíni javíthatóság esetén, az Ügyfél erre irányuló utasítása alapján, a szakszemélyzet a javítást a Helyszínen

elvégzi, amennyiben a Rendszer működésével összefüggő, a Helyszínen javítható hibaesemény állapítható meg. Amennyiben a javítás a Helyszínen nem

végezhető el, az Ügyfél erre irányuló utasítása esetén, a szakszemélyzet az Ügyfél kérésére az Ügyféllel egyeztetett szervizbe szállítja a Gépjárművet. A

Hibaassistance szolgáltatás esetén a Rendszer működésével összefüggésben nem álló mindenféle javítás, Gépjármű szállítási, őrzési szolgáltatás az Ügyfél

külön költségére történik, azok díját a Szolgáltatás díj(a)i nem tartalmazza (tartalmazzák). Amennyiben a felmerülő hiba nem a Rendszer működésével

összefüggésben álló hiba, úgy az Ügyfél a Díjjegyzékben meghatározott kiszállási díjat köteles a Szolgáltató részére megfizetni.

Pozíciójelzés

Ügyfél a Szerződésben meghatározhatja, hogy a Gépjármű Helyszín adatait a Szolgáltató milyen jogalanyoknak adhatja ki az illetékes hatóságokon, a

Szerződésben egyebekben meghatározott jogalanyok, valamint azon jogalanyokon kívül, akik részére a Helyszín adatainak meghatározását jogszabály

kötelező rendelkezése írja elő.

11.

A Szolgáltatás teljesítésének általános szabályai

Szolgáltató kizárólag a Rendszer által a Diszpécserhez továbbított Jel(ek) alapján szükséges és a Szerződésben meghatározott intézkedések elmulasztásából

eredő károkért tartozik felelősséggel, kivéve, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A Szolgáltató nem tartozik

felelősséggel, ha bizonyítja, hogy a Szolgáltató érdekkörén kívül eső, elháríthatatlan (külső) ok, vagy az Ügyfél magatartása idézte elő, vagy az Ügyfél a kár

bekövetkezésében közrehatott.

Ügyfél a Szolgáltatás rendeltetésszerűen köteles igénybe venni. Az Ügyfél a Szerződésben foglalt kötelezettségeinek köteles eleget tenni.

A Szolgáltató nem hatóság közhatalmi hatáskörrel ezért nem bír. A Szolgáltató kizárólagos kötelezettsége a Szerződés alapján a Rendszer által

továbbított Jel(ek) (ideértve a Tesztjelet is) folyamatos figyelemmel kísérése és a Szolgáltatótól a Szerződés alapján elvárható

intézkedések megtétele, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz.

Szolgáltató nem felel az értesítése alapján eljáró Rendőrhatóság (egyéb, a rendőrségen kívül más, hatósági intézkedésre jogosult

rendvédelmi, rendészeti közhatalmi szerv, szervezet, hatóság) eljárásáért. A Szolgáltató felelőssége kizárólag a Rendőrhatóság

értesítéséig áll fenn.

A Szolgáltató felelőssége a kár bekövetkezésétől számított egy (1) év alatt elévül, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten

tudomásul vesz.

Szolgáltató nem tartozik felelősséggel a téves riasztásokon alapuló indokolatlan kivonulásokért. Amennyiben a Rendőrhatóságnak

(egyéb, a rendőrségen kívül más, hatósági intézkedésre jogosult rendvédelmi, rendészeti közhatalmi szervnek, szervezetnek, hatóságnak)

a téves (indokolatlan) kivonulással kapcsolatosan költsége merül fel, azt Ügyfél köteles a hatóságok részére közvetlenül megfizetni.

12.

A Szolgáltatás szünetelése

Ügyfél jogosult arra, hogy a Szolgáltatás szünetelését (Szünetelés) kérje. A szünetelés időtartamát, annak kezdő és befejező időpontját ilyen esetekben az

Ügyfélnek kell meghatároznia. A Szünetelés időtartama alatt, a Szolgáltató Szolgáltatást nem végez, a Szerződésben foglalt Szolgáltatási kötelezettség a

Szolgáltatót nem terheli. A Szolgáltató a Szünetelés alatt rendelkezésre áll a Szolgáltatás Ügyfél kérelmére történő folytatására. A Szünetelés időtartama alatt az Ügyfél a Szolgáltató részére csökkentett összegű rendelkezésre állási díjat (rendelkezésre állási díj) köteles fizetni, aminek mértékét a mindenkori

hatályos Díjjegyzék határozza meg. A Szünetelés időtartama naptári évente maximum hat (6) hónap időtartam lehet. Hűségidő (Hűségidő) vállalása esetén

az esetleges Szünetelés Hűségidőbe történő beszámítását a Felek a Szerződésben szabályozzák. A Felek Szerződésben foglalt eltérő megállapodása

hiányában a Szünetelés időtartama a Hűségidőbe beszámít.

 

Szervizfunkció

Az Ügyfél a Gépjármű szervizben történő javítása esetén a Diszpécseren keresztül kezdeményezheti a Szervizfunkció (Szervizfunkció) aktiválását. A

Szervizfunkció aktiválása az Ügyfél kezdeményezése alapján az Ügyfél felelősségére történik. A Szervizfunkció aktiválása esetén a Rendszer nem működik, a

Szolgáltató Szolgáltatást nem végez, a Szerződésben foglalt Szolgáltatási kötelezettség a Szolgáltatót nem terheli. A Szervizfunkció az Ügyfél saját

felelősségére legfeljebb addig az időpontig tarthat, amíg a Gépjármű javítása folyik.

Üzemkimaradás

Az Üzemkimaradás a Szolgáltató kezdeményezésére történő vagy a Szolgáltató érdekkörébe eső okból előálló szünetelés (Üzemkimaradás). Az előre

látható Üzemkimaradásról a Szolgáltató kellő időben az Ügyfelet értesíti. Kellő időn a Szolgáltatótól elvárható olyan időt kell érteni, ami alkalmas arra,

hogy az Ügyfél az Üzemkimaradásra fel tudjon készülni. Előre nem látható Üzemkimaradás esetén a Szolgáltató minden tőle elvárható intézkedést

köteles megtenni az Ügyfél haladéktalan értesítése végett. Üzemkimaradás esetén a Szolgáltatás szünetel, a Szolgáltató Szolgáltatást nem végez, a

Szerződésben foglalt Szolgáltatási kötelezettség a Szolgáltatót nem terheli. Üzemkimaradás esetén rendelkezésre állási díjat az Ügyfél nem köteles fizetni. Az

Üzemkimaradás alatt bekövetkezett károkért való felelősségét, az Üzemkimaradásra vonatkozó szabályok betartása esetén, a Szolgáltató

kifejezetten kizárja, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz. Amennyiben az Üzemkimaradás időtartama meghaladja

a huszonnégy (24) órát, Szolgáltató a Szolgáltatás díját időarányosan csökkenti a Szolgáltatás díjának az Üzemkimaradás időtartamára eső részével.

Üzemkizárás

Az Üzemkizárás a Szolgáltatás Szolgáltató általi felfüggesztését jelenti. Üzemkizárásra akkor kerülhet sor, ha az Ügyfél (vagy az Ügyfél érdekkörébe eső

bármely jogalany) a Szolgáltatás nyújtását akadályozza vagy veszélyezteti (különösen, ha a Rendszert átalakítja, megváltoztatja, a Rendszert nem a

Szerződés alapján a Szolgáltatás nyújtása érdekében használja); vagy a Szolgáltatás díjával tartozik és a hátralékos díjat a tartozásról szóló felszólítást

követő 30 napos fizetési határidő leteltét követően sem fizeti meg a Szolgáltatónak. Az Üzemkizárást a Szolgáltató megszünteti, ha annak az oka már nem áll fenn.

13.

A Szolgáltatás díja

A Szolgáltatási díja az Ügyfél által a Szerződésben választott Szolgáltatás alapján meghatározásra kerülő díjelemekből áll. Az aktuális díjfeltételeket a

Szolgáltató ÁSZF elválaszthatatlan mellékletét képező mindenkori Díjjegyzéke (Díjjegyzék) tartalmazza.

Telepítés díja

A Rendszer telepítésének díja (minden esetben fizetendő díj).

Szolgáltatási csomagdíj

A Szerződésben meghatározott Szolgáltatáscsoport(ok) és Speciális Szolgáltatáscsoport(ok) alapján (minden esetben) fizetendő díj, ami magában foglalja a

belépési és aktiválási díjat is.

További külön speciális szolgáltatások díja

A Szerződésben meghatározott további külön speciális szolgáltatások után fizetendő díj.

Rendelkezésre állási díj

Szünetelés esetén fizetendő díj.

Külön aktiválási díj

Szünetelés és/vagy Üzemkizárás esetén a Szolgáltatás aktiválási díja.

Egyéb díj

Minden olyan díj, ami a Díjjegyzékben részletesen meghatározásra kerül.

A Szolgáltatás díja, az egyes szolgáltatási díjelemek a Szerződés megszűnésekor (megszüntetésekor) nem igényelhetők vissza, amit az

Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz.

A Szolgáltatás díja megfizetésének szabályai

A Szolgáltatás díja megfizetésének szabályai a Szerződésben kerülnek meghatározásra. Amennyiben a Szerződés ettől eltérő rendelkezést nem tartalmaz, a

díjfizetés történhet postai készpénz átutalási megbízással (csekk); banki átutalással. A fizetési határidő a Szolgáltató számláján (díjbekérőjén) megjelölt

esedékesség időpontjától számított nyolc (8 nap. Az Ügyfél a Szerződésben választhatja meg, hogy milyen díjfizetési gyakoriságot választ, ami lehet éves,

féléves, negyedéve vagy havi díjfizetési gyakoriság. A Szerződésben foglalt eltérő megállapodás hiányában, a díjfizetés gyakorisága havi díjfizetési

gyakoriság. A számlát (díjbekérőt) a Szolgáltató a Szolgáltatás kezdő időpontjának megfelelően a hónap 10. napjáig állítja ki. Az esedékesség időpontja a

Szolgáltatás igénybevételének naptári hónapja utolsó napja 24.00 perce. A Szolgáltatás kezdő időpontjának az a nap minősül, amikor a

Szolgáltatás első alkalommal az adott Gépjármű vonatkozásában aktiválásra kerül.

A Szolgáltatás díján felüli és a Szolgáltató által közvetlenül az Ügyfél részére számlázott áthárított díjakról (áthárított díjak) a Szolgáltató

külön számlát állít ki az Ügyfél részére, mely számlán szereplő díjakat, a számlán szereplő teljesítési határidőben kell teljesíteni.

Amennyiben Ügyfél a számlán szereplő teljesítési határidőig a számlán szereplő díjakat (Szolgáltatás díja, egyéb díjak) nem fizeti meg,

úgy Ügyfél a Szolgáltató részére, a Szerződésben foglalt eltérő rendelkezés hiányában, a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének

megfelelő összegű késedelmi kamatot köteles megfizetni a késedelmes díjtartozás után, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával

kifejezetten tudomásul vesz.

Amennyiben az ügyfél 60 napos késedelembe esik a szolgáltatási díj megfizetésével, úgy a Szolgáltató jogosult a rendszer üzemkizárásáról intézkedni az ügyfél értesítése mellett. Továbbá a Szolgáltató jogosulttá válik a hűségidőre vonatkozó fennmaradó időszakra a szerződésben foglalt havidíjakat egy összegben kiszámlázni az ügyfél részére kötbér jogcímen. Amennyiben az ügyfél a Szolgáltató által megadott időre maradéktalanul teljesíti a fennálló elmaradását ,úgy a Szolgáltató jogosul rendszer visszakapcsolási díjat kiszámlázni az ügyfél részére melyet az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz.

Az Ügyfél kiszámlázott díjakkal kapcsolatban a Szolgáltatóhoz panaszbejelentéssel élhet, amit a Szolgáltató a panasz hozzá történő beérkezésétől számított

harminc(30) napon belül kivizsgál és amelyre a Szolgáltató írásbeli választ küld az Ügyfélnek.

Az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás díja (annak valamennyi eleme) az előző naptári évre

vonatkozóan a Központi Statisztikai Hivatal vagy az annak feladatköre ellátására a mindenkor hatályos jogszabályok szerint jogosult

szerv (szervezet) által megadott, a Magyar Köztársaságra vonatkozó éves, átlagos fogyasztói árindex (infláció) mértékével, az Ügyfél

külön elfogadó nyilatkozata hiányában is emelhető az aktuális naptári év január 1. napjának 00 órájával kezdődő hatállyal. Az Ügyfél a

Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató az áthárított díjak vonatkozásában jogosult az Ügyféllel szemben

érvényesíteni az áthárított díjak jogosultjai által meghatározott mindenkori díjakat.

Szolgáltató a díjak emeléséről az Ügyfelet a díjemelés tervezett időpontját megelőző harminc (30) nappal megelőzően írásban értesíti, mely kötelezettség a

Szolgáltató saját díjaira vonatkozik. A díjemelés tervezett időpontja az az időpont, amelyre vetítve a Szolgáltató a díjemeléssel kapcsolatos

döntését az aktuális év január 1. napjának 00 órájára visszamenőleg kezdődően meghozza.

Az áthárított díjakat a Szolgáltató az áthárításnak megfelelően jogosult továbbszámlázni az Ügyfélnek.

Amennyiben az Ügyfél a Szolgáltatás díjának emelését nem fogadja el, jogosult a Szerződést az ÁSZF előírásainak megfelelően felmondani.

14.

Szerződésmódosítás

A Szerződés a Szerződésben meghatározott kivételekkel kizárólag írásban a Felek közös megegyezése szerint módosítható. A Ráutaló magatartással történő

szerződésmódosítás lehetőségét a Felek minden olyan esetben kizárják, ahol a Szerződés (az ÁSZF) ettől eltérő rendelkezést nem tartalmaz.

A Szolgáltató az alábbi esetekben jogosult a Szerződést a Szolgáltató döntése alapján egyoldalúan módosítani:

a Szolgáltatás díja vonatkozásában meghatározott, az ÁSZF 13. pontjában rögzített szabályok szerint,

a Szolgáltató által kezdeményezett technológiai és/vagy műszaki feltételek megváltoztatása//megváltozása esetén.

 

A technológiai és/vagy műszaki feltételek megváltoztatása//megváltozása esetén a Szolgáltató a módosítás előtt legalább 15 nappal köteles az Ügyfelet a

módosításról előzetesen, írásban tájékoztatni. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell vagy a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ÁSZF-et vagy a

módosítások kivonatát az ÁSZF érintett rendelkezéseire történő konkrét hivatkozással. Amennyiben az Ügyfél a módosítást nem fogadja el, jogosult a

Szerződést az ÁSZF előírásainak megfelelően felmondani.

Amennyiben az Ügyfél a Szolgáltatás díját érintő módosítás és/vagy a technológiai és/vagy műszaki feltételek

megváltoztatása//megváltozása miatti szerződésmódosítás miatt a módosítás Ügyféllel történő közlését követő legkésőbb hatvan (60)

napon belül nem él felmondási jogával, az Ügyfél ez irányú magatartása úgy tekintendő, hogy a módosítás(oka)t az Ügyfél elfogadta. Az

Ügyfél módosításokkal kapcsolatos felmondási joga a Szolgáltatóhoz intézett írásbeli Ügyfélnyilatkozattal gyakorolható.

Olyan esetekben, ahol a Szerződés módosítását nem a Szolgáltató kezdeményezi, hanem a Szerződés módosításának oka a Szolgáltató

felügyeletét ellátó szerv (szervezet) döntése, vagy olyan technológiai és/vagy műszaki feltételváltozás, ami a Szolgáltatótól független, a

Szolgáltató az ilyen tartalmú szerződésmódosításról az Ügyfelet haladéktalanul értesíti. Amennyiben az ilyen szerződésmódosítás a

Szolgáltatás, Szolgáltató által meghatározott és Szolgáltatónak járó díját nem érinti, az Ügyfelet külön felmondási jog nem illeti meg.

Amennyiben érinti, úgy a Szolgáltatás díjának változásával kapcsolatos felmondási jogra vonatkozó szabályokat ebben az esetben is

alkalmazni kell.

15.

Változás a Felek személyében (Alanyváltozás)

A Gépjármű tulajdonjogának átruházása

Amennyiben a Szerződést a Gépjármű tulajdonosa kötötte meg, a Gépjármű tulajdonjogának átruházásával a Szerződés megszűnik. Amennyiben a

Szerződést a Gépjármű tulajdonosa kötötte meg, az Ügyfél üzembentartói jogának megszűnésével (megszüntetésével) a Szerződés megszűnik. A

tulajdonos//üzembentartó változását az Ügyfél köteles a Szolgáltatónak írásbeli úton bejelenteni a változás bekövetkezésétől számított legkésőbb öt (5)

munkanapon belül. Az Ügyfél a bejelentéssel egyidejűleg köteles gondoskodni a Szolgáltató felé esetleg fennálló hátralékai kifizetéséről, valamint a Rendszer

kiszereléséről (kiszereltetéséről) a Gépjárműből, ha a Rendszer a Szolgáltató tulajdonát képezi, mely kiszerelés (kiszereltetés) az Ügyfél saját költségére

történik.

Jogutódlás

A jogelőd Ügyfél halálát vagy jogutóddal történő megszűnését a jogutód a jogutódlás tényének igazolása mellett (természetes személyénél jogerős öröklési

bizonyítvány és/vagy jogerős hagyatékátadó végzés; szervezeti jogalanynál az ínkorporációs szerv /pl. cégbíróság/ által a jogutódlás tárgyában kiadott, a

jogutódlás tényét igazoló jogerős közokiratba foglalt határozat) köteles a jogutódlás tényét haladéktalanul a Szolgáltatónak bejelenteni. Amennyiben a

Jogutód a Szerződést folytatni kívánja, a Szolgáltató a Szerződésben az Ügyfél adatait a Jogutódra átírja és a Szerződés a Jogutód, mint Ügyfél és a

Szolgáltató között marad hatályban. Az átírás díjmentes, amit Szolgáltató (a Szolgáltató által meghatározott átírási kérelem nyomtatvány Jogutód általi

írásbeli kitöltését követően) az átírási kérelem Szolgáltatóhoz érkezését követő tizenöt (15) napon belül teljesít. Az átírással kapcsolatos jogkövetkezmények

az átírás napján lépnek hatályba.

16.

A Szerződés megszűnése (megszüntetése)

A Szerződés megszűnésének esetei

A Szerződés megszűnik

határozott időtartamú Szerződés esetén, a határozott idő lejártával;

a Szolgáltató jogutód nélküli megszűnésével;

az Ügyfél jogutód nélküli megszűnésével;

a Szolgáltató Szolgáltatási jogosultságának megszűnésével;

az Ügyféllel szembeni csődeljárás vagy felszámolási eljárás esetén az eljárás közzétételének napján;

az Ügyfél végelszámolásának kezdeményezése esetén azon a napon, amikor az Ügyfél legfőbb szerve a végelszámolás útján történő megszűnést

elhatározza;

rendes felmondás esetén a felmondási idő lejártával;

azonnali hatályú felmondás esetén a felmondás másik félhez történő kézbesítésének napján;

a felek közös megegyezése esetén, a közös megegyezésben foglalt feltételek szerint;

amennyiben a Szerződést a Gépjármű tulajdonosa kötötte meg, a Gépjármű tulajdonosának megváltozásával egyidejűleg;

amennyiben a Szerződést a Gépjármű üzembentartója kötötte meg, az Ügyfél üzembentartói jogának megszűnésével (megszüntetésével)

egyidejűleg.

A Szerződés megszűnésével az Ügyfél Szolgáltatás igénybevételére irányuló joga, Rendszerhasználati jogosultsága megszűnik. Az Ügyfél a Szerződés

megszűnése esetén köteles gondoskodni a Szolgáltató felé esetleg fennálló hátralékai kifizetéséről, valamint a Rendszer kiszereléséről (kiszereltetéséről) a

Gépjárműből, ha a Rendszer a Szolgáltató tulajdonát képezi, mely kiszerelés (kiszereltetés) az Ügyfél saját költségére történik. Olyan esetekben, ha a

kiszerelésre az Ügyfél a Szolgáltatót kéri fel, a Szolgáltató a kiszerelést a Díjjegyzékben meghatározott külön díjazás ellenében végzi el. Amennyiben a

kiszerelést nem a Szolgáltató végzi a kiszerelésből, vagy ki nem szereléséből eredő károkat kizárólag az Ügyfél köteles viselni.

A Szerződés megszüntetésének esetei

Az Ügyfél a Szerződést a Szolgáltatóhoz címzett és intézett egyoldalú írásbeli nyilatkozatával rendes felmondással megszünteti, ha

a határozatlan időre szóló Szerződést hatvan (30) napos felmondási idővel, indokolás nélkül felmondja;

a Szolgáltatás díjának egyoldalú módosítása miatt, a Szerződést a Szolgáltató erről szóló tájékoztatásának kézbesítését követő tizenöt (15) napon

belül, legkésőbb azonban a díjemelés hatálybalépése előtti napon felmondja;

 

a Szolgáltató által kezdeményezett technológiai és/vagy műszaki feltételek megváltoztatása//megváltozása esetén a Szerződést a Szolgáltató erről

szóló tájékoztatásának kézbesítését követő tizenöt (15) napon belül, legkésőbb azonban a változás//változtatás hatálybalépése előtti napon

felmondja.

Az Ügyfél a Szerződést a Szolgáltatóhoz címzett és intézett egyoldalú írásbeli nyilatkozatával rendkívüli felmondással (a rendkívüli felmondás okáról

történő tudomásszerzést követő harminc (30) napon belül) azonnali hatállyal megszüntet(het)i a Szolgáltató súlyos szerződésszegése esetén, a

Szolgáltatóhoz intézett, indokolással ellátott felmondással. Súlyos szerződésszegésnek minősül Szolgáltató részéről, ha Szolgáltató

Szolgáltató a Szerződésben foglaltaktól eltérően nyújtja szolgáltatását;

Szolgáltató szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán a szolgáltatást két naptári hónap átlagában hét (7) munkanap és

egybefüggően legalább 240 órát meghaladóan nem nyújtja.

A Szolgáltató a Szerződést az Ügyfélhez címzett és intézett egyoldalú írásbeli nyilatkozatával rendes felmondással megszünteti, ha a határozatlan időre

szóló Szerződést hatvan (60) napos felmondási idővel, indokolás nélkül felmondja.

A Szolgáltató a Szerződést az Ügyfélhez címzett és intézett egyoldalú írásbeli nyilatkozatával rendkívüli felmondással (a rendkívüli felmondás okáról

történő tudomásszerzést követő harminc (30) napon belül) azonnali hatállyal megszüntet(het)i az Ügyfél súlyos szerződésszegése esetén, az Ügyfélhez

intézett, indokolással ellátott felmondással. Súlyos szerződésszegésnek minősül az Ügyfél részéről különösen, de nem kizárólagosan, ha az Ügyfél

2 hónapot meghaladó díjtartozást halmoz fel;

a Szolgáltatást nem a Szerződés szabályai szerint veszi igénybe;

a Rendszert nem rendeltetésszerűen használja, rongálja, annak működését bármilyen módon jogellenesen befolyásolja;

kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget.

17.

Felelősség szerződésszegésért

Szolgáltató kizárólag azokért a károkért tartozik felelősséggel, amelyek a Rendszertől a Diszpécserhez továbbított Jel(ek) alapján

szükséges és a Szerződésben egyedileg meghatározott intézkedések elmulasztásából erednek, továbbá mely károkat szándékosan vagy

súlyos gondatlansággal okozott, és mely károk a Szolgáltatás nyújtásával és a Szolgáltató magatartásával állnak összefüggésben. A

Szolgáltató kártérítési felelőssége korlátozott, minden esetben a Díjjegyzékben az adott Szolgáltatásra meghatározott értékhatárig, amit

az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz. A felelősségkorlátozás az életben, testi épségben bekövetkezett, valamint

a bűncselekményekkel okozott károkra nem vonatkozik. A Szolgáltató felelőssége a tevékenységére irányadó felelősségbiztosítás

feltételeivel összhangban áll fenn.

Amennyiben az Ügyfelet bizonyítottan olyan kár éri, amivel kapcsolatban a Szolgáltatóhoz fordulhat kártérítésért, akkor a tényleges

(avult/avultatott) értéken kaphat kártérítést (kártalanítást) közvetlenül a Szolgáltató felelősségbiztosítójától a Szolgáltató

Díjjegyzékében az adott Szolgáltatásra meghatározott mindenkori maximált kártérítési értékhatárig. Amennyiben az Ügyfél nem

rendelkezik CASCO vagyonbiztosítással, a Szolgáltató kártérítési felelőssége kizárólag a Díjjegyzékben meghatározott maximált

kártérítési értékhatárig (az EUROTAX szerint számított Gépjármű avult értékig) terjed.

Az Ügyfél kifejezetten tudomásul veszi, hogy ugyanazon kár vonatkozásában a kárral kapcsolatos követelését egyszer érvényesítheti. A Szolgáltató ezért az

Ügyfél máshonnan (pl. CASCO vagyonbiztosítás) megtérült kárát megtéríteni az Ügyfél felé nem köteles.

Szolgáltató felelősségét kizárja a Szolgáltatás ideje alatt a Szolgáltatónak fel nem róható okból bekövetkezett károkért.

Szolgáltató különösen nem tartozik kártérítési kötelezettséggel az alábbi esetekben, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten

tudomásul vesz:

Vis maior esete: minden olyan kár, ami a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból merül fel (ideértve nem kizárólagos jelleggel a háborút,

terrorista cselekményeket, természetfeletti erőket, földrengést, árvizet, tűzvészt, szabotázsakciókat, zavargásokat, sztrájkokat, munkaerőhiányt

vagy vitát, áramkimaradást, nyersanyagok késedelmes szállítását, vagy a szállítás elmulasztását, szállítók által okozott késedelmeket, embargót,

kormány intézkedéseket, az internet vagy távközlési szolgáltató partnerek hálózatainak leállítását, a GPS és/vagy GSM hálózatok minden

részleges vagy teljes leállását, a bírói gyakorlat alapján vis majornak tekintendő eseményeket, minden egyéb olyan körülményt, amely Szolgáltató

befolyási körén kívül esik). Ide tartoznak különösen: a mindkét fél érdekkörén kívül eső, előre nem látható olyan körülmények is, amelyek

megakadályozzák a Szerződés teljesítését. Ilyen körülmények lehetnek különösen: háborús cselekmények, lázadás, robbantásos merénylet,

rendkívüli állapot, szükségállapot, szükséghelyzet, elemi csapás, árvíz, természeti katasztrófa, honvédelmi, rendvédelmi szervek intézkedései,

továbbá valamennyi olyan esemény, amelyet a bírói gyakorlat vis maiornak tekint;

Riasztás hiány esete: Rendszerből a Diszpécserhez Riasztás nem érkezik;

Hatósági rendelkezés esete: a mindenkor hatályos jogszabályok alapján erre feljogosított hatóság (szerv, szervezet) rendelkezésére tett

intézkedés vagy az ilyen hatóság (szerv, szervezet) által tett, nem tett, elmulasztott intézkedés;

Kártérítési maximum esete: az Ügyfél kára meghaladja a Szolgáltató által a Díjjegyzékben az adott Szolgáltatásra vonatkozóan meghatározott

maximális kártérítési összeget, a maximum kártérítési összeg feletti összegrész tekintetében;

Tájékoztatási kötelezettség elmulasztása: az Ügyfél elmulasztja a Szerződés szerinti tájékoztatási, változás bejelentési kötelezettségeit;

Következmény és közvetett károk: az elmaradt haszon és a gazdasági működésből fakadó egyéb üzemszüneti károk (termelés/szolgáltatás

szüneteléséből származó, egyebekben gazdasági hátrányként jelentkező károk /így különösen: teljesítendő kötbér, bírság // büntetés;

munkavégzésre irányuló jogviszonyon alapuló teljesítés: pl. jutalom, túlóra, sürgősségi felár; a gazdasági tevékenységgel összefüggő hátrányok:

pl. termelés kiesés, állásidőre kifizetett bér, többletköltség vagy egyéb veszteség stb.) bekövetkezése;

A beépített riasztórendszer működése/működésének hiánya: ha a Gépjárműben a Rendszer mellett önállóan működő riasztó rendszer is

van, aminek működése vagy működésének hiánya a káresemény bekövetkeztét elősegítette, vagy ahhoz hozzájárult;

Független távközlési szolgáltató tevékenysége: ha a Jele(ek) (ideértve a Tesztjelet is) a Szolgáltatótól független távközlési szolgáltató

hibájából, vagy egyéb a Szolgáltatónak fel nem róható okból (ideértve minden egyéb külső és/vagy elháríthatatlan, és/vagy harmadik

személyeknek felróható okot) a rendszerből nem jutnak el a Diszpécserhez. Szolgáltató különösen mentesül a kártérítési felelősség alól a

Szolgáltatótól független távközlési szolgáltató által üzemeltetett távközlési hálózat hibája miatt, mely távközlési hálózat hibájának tekintendő

különösen a Szolgáltatótól független távközlési szolgáltató üzemszünete, a GSM és/vagy GPS kommunikációban a Gépjármű tartózkodása szerinti

Helyszínnel kapcsolatban bekövetkezett kommunikációs probléma (különösen: domborzati viszonyok által árnyékolt terület, épületek közötti szűk

utcák, föld alatti létesítmények (pl. mélygarázs), tengeri szállítási útvonalak, parkolóházak, időjárási körülmények között). A Szolgáltató

Szolgáltatási felelőssége, kártérítési felelőssége értelemszerűen nem áll fenn olyan esetekben, ahol a Szolgáltatótól független távközlési

szolgáltató által üzemeltetett GSM és/vagy GPS hálózat a Gépjármű tartózkodása szerinti Helyszínt nem fedi le;

A Rendszer rendeltetésellenes használata, a Szolgáltatás Szerződésellenes igénybevétele: ha az Ügyfél a Rendszert nem

rendeltetésszerűen használja, a Rendszer karbantartását nem vagy nem megfelelően végzi (végezteti) el, különösen ha az Ügyfél a Rendszert, az

ahhoz kapcsolódó egyéb vagyonvédelmi eszközöket, azok beállításait, azok Gépjárműben történő elhelyezését a Szolgáltató előzetes

tájékoztatása és jóváhagyása nélkül módosítja;

Külső hatás: ha a Rendszert harmadik személy kiiktatja (pl. hatástalanítja), vagy a Rendszert egyébként olyan külső hatás éri (így különösen:

csapadék, szélsőséges hőmérséklet, túlzott napsütés, a Gépjárműben bekövetkezett kár) éri, amely a Rendszert akadályozza a rendeltetésszerű

működésben;

Ügyfél hallgatása: ha a Tesztjel a Szerződésben meghatározott időn túl nem érkezik be a Gépjárműből, és az Ügyfelet értesíteni nem lehet;

Gépjárműben elhelyezett dolgok: a Gépjármű utasterében, csomagtartójában elhelyezett bármilyen természetű dologgal kapcsolatban

bekövetkezett bármilyen természetű kár, annak bármilyen következménye (pl. lopáskár /ideértve az adathordozó eszközökön található adatok

illetéktelen harmadik személy kezeibe kerülését is/);

Üzemkimaradás: az ÁSZF-ben foglaltak szerint;

Nukleáris behatás, robbanás, radioaktív sugárzás, szennyezés következményeként bekövetkező károk;

Eszmei értéket jelentő károk;

Ügyfél beleegyezése: az Ügyfél beleegyezésével okozott károk, továbbá az Ügyfél által okozott károk;

Megtérülő kár: az Ügyfél részére harmadik személytől megtérülő kár (pl. CASCO vagyonbiztosítás alapján megtérített kár).

Értéktárgy: készpénz, valuta, bank-, hitelkártya, takarékbetétkönyv, takaréklevél, értékpapírok, egyéb pénzhelyettesítő eszközök és értékcikkek,

nemes fémek, ékszerek, drága- és fél drága kövek, képzőművészeti alkotások, antik tárgyak, idegen tulajdonú vagyontárgyak vonatkozásában

bekövetkezett kár(ok).

Ügyfél a Szolgáltató felelősség kizárásait a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszi, kifejezetten tudomásul véve, hogy a

Szolgáltatás díja a felelősség kizárásra tekintettel került meghatározásra, ezért a díj mértéke az ezzel okozott esetleges hátrányt az

Ügyfél igényeinek megfelelően kielégíti!

18.

Az Ügyfél kárigényének bejelentése, kártérítés

Az Ügyfél a tudomására jutott és a Szolgáltatónak a Szerződés alapján felróható kár bekövetkezését a kár bekövetkezését vagy a kár bekövetkezésének az

Ügyfél tudomására jutását követően haladéktalanul, de legkésőbb a bekövetkezéstől/tudomásra jutástól számított kettő (2) munkanapon belül írásban

köteles bejelenteni a Szolgáltató részére. A bejelentés tartalmi elemei: - a bejelentő, az Ügyfél neve, címe, telefonszáma, - a kár, a káresemény pontos

ismertetése, leírása, időpontjának megjelölése, a kár megállapított (ennek hiányában becsült) értékének meghatározása, az annak alátámasztására alkalmas

okirat csatolásával - a Gépjármű megjelölése (rendszám, alvázszám, motorszám, típus-meghatározás), - személyi sérülés esetén a sérült személy neve,

lakcíme, a sérülés rövid leírása, - minden egyéb olyan lényeges adat, tény, körülmény, ami a kárrendezéshez szükséges. A kárral kapcsolatos hatósági

eljárás, szakértői vizsgálat során készült okirat(ok) másolati példányait az Ügyfél köteles megküldeni a Szolgáltatónak. Amennyiben az Ügyfél a

kárbejelentéssel kapcsolatos kötelezettségeinek nem tesz eleget, a Szolgáltató mentesül kártérítési kötelezettsége alól, amit az Ügyfél a

Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz.

Az Ügyfél kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettségének a mindenkor hatályos Ptk. rendelkezései szerint köteles eleget tenni. Az Ügyfél e

kötelezettségének megszegése olyan súlyos szerződésszegés, ami a Szerződés Szolgáltató azonnali hatályú felmondását vonhatja maga

után.

Szolgáltató a terhére eső károkat, kizárólag felelőssége arányában, felelősségbiztosítóján keresztül kizárólag magyar forintban (HUF) téríti meg, amennyiben

a káreseményről rendőrhatósági (egyéb hatósági) jegyzőkönyv készült és/vagy rendőrhatósági (egyéb hatósági) határozat született. Járadékfizetési

kötelezettség megállapítása esetén kárösszeg a járadék tőkeértéke. Szolgáltató a vizsgálatot a kárigény elbírálásához szükséges valamennyi okirat

Szolgáltatóhoz érkezését követően haladéktalanul megkezdi és a lehetőség szerint harminc (30) napon belül befejezi azzal, hogy a vizsgálat kizárólag a

rendőrhatósági (esetleges egyéb hatósági) vizsgálat befejezését követően, a jogerős rendőrségi (esetleges hatósági) határozat alapján kezdhető meg.

Az Ügyfél kárigénye a kár keletkezésétől számított egy év alatt elévül, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz.

19.

Záró rendelkezések

Adatkezelés

Szolgáltató az Ügyfelek személyes adatait a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény

rendelkezései szerint kezeli, a Szerződésekről, a Szerződések szerinti adatokról nyilvántartást vezet. Szolgáltató (Ügyfél)adatokat kezel a Szolgáltatásra

irányuló Szerződés létrejötte, módosítása, teljesítése, az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése céljából. Szolgáltató az Ügyfél minden olyan személyes

adatának kezelésére jogosult, ami a Szerződésből fakadó jogok érvényesítéséhez, kötelezettségek teljesítéséhez szükséges. Szolgáltató a kezelt személyes

adatot az adatkezelésről való tudomásszerzését követően haladéktalanul törölni köteles, ha nem az ÁSZF-ben foglalt célból történt meg adatkezelés.

Szolgáltató biztosítja, hogy az Ügyfél bármikor megismerhesse, hogy Szolgáltató milyen adatkezelési célokból milyen személyes (Ügyfél)adatokat kezel.

Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató jogosult a Szolgáltatás igénybevételével kapcsolatosan az Ügyfél és a Szolgáltató közötti telefonon elhangzott beszélgetések rögzítésére és archiválására. Szolgáltató a Szerződés megszűnését és a

szerződésből eredő kötelezettségek teljesítését követően a mindenkori hatályos jogszabályok rendelkezései szerint törli az Ügyfélre vonatkozó személyes

adatokat. Szolgáltató az általa kezelt személyes adatok átadására a mindenkori hatályos jogszabályok által meghatározott kötelező

esetekben, valamint a Szerződésben (az ÁSZF-ben) meghatározott esetekben az Ügyfél külön hozzájárulása nélkül jogosult, amihez az

Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten hozzájárul. A Szolgáltató az adatkezelés céljához szükséges Ügyféladatokat az Ügyfél külön

hozzájárulása nélkül átadhatja a számlázási és forgalmazási jogviták rendezésére jogszabály alapján jogosult szerv(ek), jogalany(ok)

részére; lejárt követelések behajtását végző jogalany(ok) részére; postai szolgáltató jogalany, nyomdai szolgáltató jogalany részére, a

Szolgáltató Szolgáltatással kapcsolatos küldeményei nyomtatása és/vagy postázása céljából, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával

kifejezetten tudomásul vesz.

Szolgáltató az Ügyfelet (az Ügyfél erre vonatkozó írásbeli kérelme esetén) a szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos, általa rögzített műszaki adatokról, kizárólag

a saját Ügyféladatok vonatkozásában, tájékoztatja.

Átruházhatóság

Szolgáltató a Szerződés alapján fennálló jogait és kötelezettségeit az Ügyfél hozzájárulása nélkül jogosult harmadik

személyre átruházni, amit az Ügyfél a Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz. Az átruházás az Ügyfél jogait

nem csorbíthatja, és az Ügyfél számára nem eredményezhet többletkötelezettséget. A Szerződés átruházásáról

Szolgáltató utólag értesíti az Ügyfelet. Az átruházására különösen a Szolgáltató Ügyféllel szembeni lejárt követeléseinek

harmadik személy (különösen behajtást végző szakmai szervezet) által történő érvényesítése céljából van helye.

Számlák, díjbekérők küldése

Szolgáltató jogosult a számlákat (díjbekérőket), az azokhoz, a Szerződéshez fűzött tájékoztatásokat egyszerű postai küldeményként megküldeni az Előfizetők részére.

Írásbeli kapcsolattartás

Az írásban megteendő/küldendő jogi hatállyal bíró jognyilatkozatok kizárólag ajánlott és/vagy tértivevényes küldeményként megküldve tekintendők a másik

Féllel érvényesen közöltnek. Kézbesítettnek tekintendő a megküldött értesítés, ha a küldemény „nem kereste”, vagy az „átvételt megtagadta” (vagy hasonló

tartalmú) jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, vagy ha a küldemény (címzett) „elköltözött” (vagy más hasonló tartalmú) jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz,

ha a Fél a Szerződésben rögzített cím (lakcím, székhely) változás tényét a másik Félnek nem jelentette be.

Kézbesítési vélelem

Az ellenkező bizonyításának hiányában, a másik Félhez megérkezettnek kell tekinteni azokat a postai küldeményeket, amik esetében a feladás ténye postai

ajánlott küldemény formájában igazolható és amik a másik Fél Szerződésben megadott címére (lakcím, székhely) kerültek feladásra. A kézbesítés vélelmezett időpontja ebben az esetben a postára adás napját nem számítva, a postára adástól számított ötödik (5.) nap 24.00 órája.

Ügyfél tájékoztatási kötelezettsége

Ügyfél a Szerződésben rögzített adataiban történt változásról (így fokozott figyelemmel az értesítendő személyek és mobil telefonszámaik

változására) köteles a Szolgáltatót írásban tájékoztatni, a változást követő, legkésőbb öt (5) munkanapon belül. Ügyfél köteles előzetesen

bejelenteni minden olyan műszaki, technológiai jellegű munkálatot, behatást a Gépjárművel kapcsolatban, ami a Rendszer működését

érintheti, arra kihatással lehet. A tájékoztatási kötelezettség Ügyfél általi elmulasztásából eredő valamennyi kárt az Ügyfél köteles viselni.

Használat átengedése

Ügyfél a Gépjármű használatának harmadik személy (a továbbiakban: Használó) részére történő átengedése esetén köteles tájékoztatni a Használót a

Gépjárműre vonatkozó Szolgáltatásról a Gépjármű használatával kapcsolatos ennek megfelelő szabályokról. A Gépjármű használatának harmadik személyre

történő átengedéséből és/vagy a tájékoztatás elmaradásából eredő valamennyi kárt az Ügyfél köteles viselni.

Biztosítási kötelezettség

Ügyfél a Szerződés hatálya alatt köteles a Gépjárműre érvényes felelősségbiztosítást és CASCO vagyonbiztosítást kötni, ezeket a biztosításokat

díj fedezettként a Szerződés hatályban léte alatt hatályukban fenntartani.

Alvállalkozó igénybevétele

Szolgáltató jogosult Szerződéses jogai gyakorlásához, Szerződéses kötelezettségei teljesítéséhez alvállalkozó(ka)t igénybe venni, és ezáltal akár közvetített

szolgáltatást nyújtani. Szolgáltató az általa igénybe vett alvállalkozóért úgy felel, mintha maga járt volna el. Szolgáltató köteles biztosítani a bevont

alvállalkozók személyes adatokkal kapcsolatos titoktartását.

Irányadó legfontosabb Jogszabályok

1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.)

1998. évi IV. törvény a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól

a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról

24/1998. (VI. 9) BM r. a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-,

Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló törvény végrehajtásáról

Hatáskör, illetékesség

Felek az esetleges vitás kérdéseket elsősorban egymás közötti tárgyalások útján kísérelik meg rendezni. Amennyiben ez nem vezetne eredményre, úgy – a

közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény alapján – kísérelnek meg egymás között egyezséget létrehozni. Amennyiben egyezségkötés a Felektől

nem várható el, nem lehetséges, vagy a Felek közötti tárgyalások nem vezetnek eredményre, úgy Felek az irányadó hatásköri szabályokra is tekintettel,

jogviták esetére alávetik magukat a Vác Városii Bíróság kizárólagos illetékességének.

A jelen ÁSZF érvényes és hatályos 2015 év Június hónap, 19 napjától

 

 

 

 

 

Bán Ferenc

Ügyvezető